A szerkesztőm megbetegedett és kórházba került, most valaki más kezdett a könyvemmel foglalkozni a kiadónál.

***

Négy vizsgám lesz télen, elég súlyosak, gyerek és munka mellett pláne: egyetemes állam- és jogtörténet, jogi alaptan, magyar alkotmánytörténet, római jog, + latin. El is kezdem a tananyagok olvasását.

***

Fordítok egy tanulmányt a Múlt és Jövőnek, mert beestek most ilyesmik, miután aggódni kezdtem a munkám miatt (decemberig van szerződésem, addig tanácsadok, de aztán majd kell valami más, úgy tűnik), és ha aggódom, akkor mindig beesik valami, és persze jövőre is be fog. (Remélhetőleg nem fordítás, hanem valami alkotósabb. Igaz, azt nekem kell csinálnom, nem beesnie kell.)

***

A minisztériumból is megkerestek ma, tehát tanácsadok, majd este. Nem is megyek el megnézni a Becstelen brigantykat, ahogy terveztem, megrendeltem a forgatókönyvet inkább -- azt hiszem, a mozikkal most már egy ideig ez lesz, hogy mindent később nézek meg, dvd-n.

Viszont levágatom a hajam ma este, és az jó lesz.

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

Hát ezt gyorsan elolvastam pár hete, laza olvasmánynak, egyszerűen érdekelt a sztori -- de nagyon zavaró, hogy mennyire gyengén van megírva. A jelenetekből nem kerekednek ki a karakterek, senki motívumai nincsenek feltárva, nem lehet tudni, mert MPE képtelen megírni, hogy mitől viselkedik úgy az anya, ahogyan, vagy az apa, vagy ők ketten egymással illetve a gyerekükkel, egyáltalán ki miért viselkedik úgy, ahogy. Így a krízisekből szenvelgés lesz, a tanulságokból odacibált szentenciák. De úgy összegészében nem kellemetlen emlék, csak hát nem jól megírt regényként kell olvasni, hanem valami másféle kis dokumentumként (kor-, önélet-, Budapest 1990s, kapcsolatfüggőség, stb.). Mint egy laposabb blogkönyv, olyan. Közben meg persze még küldetése is van, tanítani akar -- de a gyengeségei miatt nem jó a vivőanyag.

Schein Gábor: Lázár!

Nem írok róla sokat. Olyan könyv, ami megmarad, nem kell róla bő feljegyzés... Nem akartam elolvasni, csak a kezembe került, és nem tudtam letenni, mert Schein Gábor jól ír, és nem lehetett. Apa-könyv, és nagyon jól megragadja és kiírja magából (mert terápia-könyv is), hogy ki is volt (neki) az apja. Az elbeszélőnek. Aki persze többszörös tükrözésben jelenik meg, SG könyvet ír a könyvet író elbeszélőről. A fiúról, aki nagyon más életet és érdeklődést választ (és választhat), mint az apja, mégis tőle örököl valamit, amit maga sem tud megfogni, végül munkamániának nevezi. Az apa elveszítése, az apa és a közös múlt megtalálása, holokauszt utáni életek (és milyen is a holokauszt utániság? kiszakítottság, lyukasság, traumába ágyazottság, megmagyarázhatatlan tovább-élés). Jelenetek: a bolt, a közös munka, Porec, otthon, hőbörgés, elkülönböződés, kórház, halál, múltak...

/////

Nem szorosan, de idetartozik: én nagyon olvasnék már egy anyaregényt is. Vagy a nőknek a 20. században annyira nem volt közéletük, hogy ilyet nem is lehetne írni? Pont mint Esterházynál, az van itt is: egy apa, aki leíródik, aki nagyon ott van, és tesz ezt-azt, jól-rosszul, és az anya, aki nem élt, ressentiment, citromba harapottság, nincs is élete, bosszús, a fiút örök lelkiismeretfurdalással terheli az elajándékozott-elmártírkodott élete miatt, a véleménye is idegesítő számára, mert nem tud mit kezdeni vele... Zárt világok. Ez zavar. Nem tudom, hogy tényleg nem éltek, és nincs mit megragadni, vagy a hagyomány határozza meg, hogy csak az apákról lehet beszélni.

Gyors recenziók

És most akkor írok három könyvről, amit nemrég olvastam, csak nem volt időm írni róluk.

+ 1-ről, amit nemrég nem olvastam:

Olyan jó ismertetőket olvastam korábban az Időutazó feleségéről, hogy azt hittem, elragad majd engem is, lelazulok vele a disszertációzás után. De nem ragadott. Elkezdtem olvasni, és rájöttem, hogy engem egyáltalán nem érdekel ez a fajta fantasztikum. Valahogy az ragad meg az irodalomban, ami társadalmi benne, és nem a primér, önmagáért való képzelet-játék. Ez zavart Neil Gaiman Sosehol című regényében is: oké, vicces laza olvasmány volt, de végül mégis csak egy szerencsétlen csávóról szól, aki valamiért nem mer élni, és azt nyafogja, hogy az élete uncsi, meg minden ember uncsi, és rátalál egy másik világra, mese-birodalomra. Engem azok érdekelnek, emberben is és fiktív alakban is, akik mernek élni. A Soseholnál a Harry Potter is összemérhetetlenül többet mond a világról, a társadalomról, társaságról... Hát ennyit erről a fantasy-világról: nem az enyém, nem bírt lekötni az időutazó kalandos röpködése. Van viszont egy tucat (sőt, több tucat) olvasnivalóm.

Elküldtem

a könyvet. Leadva. Egy nappal a határidő előtt. És közben nagyon-nagyon fáj a torkom, mert beszedtem valami bacit, és megy fel a hőm.

Most csak egy hír, mert írok, és az asztalalomon főleg papírok vannak, olvasásra, de KEDDEN LEADOM a könyvet --

az LMBT Szövetség jó sajtóanyagot állított össze a Szociális és Munkaügyi Minisztérium iszonyú homofóbiájáról, konkrétan arról, hogy ez az esélyegyenlőségért felelős (!) minisztérium megfúrta, hogy a készülő új Ptk. lehetővé tegye, hogy bejegyzett élettársak / élettársak örökbe fogadhassák egymás gyermekét, a kormány pedig belement ebbe. Cikk a Hírszerzőn, pl. A homofóbia szót nem kellene idézőjelbe tenni a címben, de amúgy korrekt.

Napok óta a felvonulással kapvcsolatos emileket kapok, cikkekkel, blogbejegyzésekkel. Most meg a híreket nézem az Indexen és az Origón, ha már nem vagyunk ott. A többi majd befut a Feedreaderbe. Nem is tudom, szeretnék-e ott lenni. Most is azt érzem, amit mindig éreztem: hogy nem szeretnék, de kéne. Tavalyelőttig ezért el is mentem. De babával már nem lehet, és nem is tudom, el tudom-e képzelni, hogy valaha lehet majd megint. Nem tudom, mi lesz a sok fiatal nácoiddal. Volt erről is szó tegnap. Hogy nem olyan egyszerű ez, hogy itt a gazdasági válság, és azért vannak, mert nem azért vannak, hanem mert tragikus az oktatás színvonala, tragikus a munkahelyek hiánya, a kilátások hiánya, a legtöbb fiatalnak fogalma sincs a történelemről, empátiáról, emberi jogokról, etikáról, a nácoidság meg jó kapaszkodó nekik. És nem csak a homofóbia erősödött fel, hanem az általános anarcho-nácoidság: a demokrácia-ellenesség, az antiszemitizmus, a cigánygyűlölet és ezekkel együtt a homofóbia.

Tegnap este egy beszélgetésen voltam a Védegyletben, mint szereplő. Az LMBT felvonulásról és jogokról volt szó. Csak olyanok jöttek el, akik nagyjából inkább támogatók voltak, többen vonultak is tavaly támogatóként, és idén is mennek. És aki csak nagyjából volt támogató, az is talán többet megértett abból, hogy mit és miért kellene támogatnia. Relativizáltunk, nem-sztereotípiákat oszlatgattunk (ketten, K.E.-vel), magyaráztunk és megkérdőjeleztünk. Jó volt, pedig előtte nem volt kedvem hozzá, és mondtam is, hogy nem megyek több ilyen beszélgetésre mostanában. És valószínűleg tényleg nem — akkor pedig különösen jó, hogy ez ilyen jóra sikeredett.

Apró lépések sorozat

Egy ilyen gyerekkönyv van előttem (Autók, kamionok és munkagépek), innen a cím.

Amúgy csak ülök, most ittam meg a mai első kávémat, 2 körül, és ezért még ébredezem.

Délelőtt pakolásztam, könyveket is. Valahogy elhelyeztem a polcokon vagy húsz új (viszonylag új, még olvasatlan) könyvet, valamint az új jogi tankönyveimet (római jog, alkotmányjog, egyetemes állam- és jogtörténet, atlasz, jogi latin nyelv, ilyenféle finomságok).

Tegnap beiratkoztam. Azután elnéztem a Művészbe, ahol zajlik a fesztivál, de még nem zajlott, mert 4 előtt értem oda, nem volt ott szinte senki. Felhívott viszont amerikai barátom, Douglas, aki minden évben eljön a fesztiválra (főleg a filmjeit forgatni), hogy épp megy a brit nagykövetségre, csak nem találja, és erről az eszembe jutott, hogy oda engem is hívtak egy LMBT-mozgalmárkodós-jogvédős partira, 3 órára, csak azt mondtam, hogy nem tudok elmenni a beiratkozás miatt. Így viszont átmentem oda a végére, és beszélgettem pár emberrel, illetve a nagykövetség egyik munkatársával, aki mindenféle policy-ügyeken dolgozik. Ennyi elég is lett most a fesztiválból, odaszagoltam, jó volt — többre nincs időm. Baba, írás, ilyenek vannak.

Most Carter-anyagokra vadásztam az Interneten, de nem találtam semmi érdekeset. Majd én írok akkor érdekeset :)

Tegnap üldögéltünk a Tranzitban, ahol van egy jó kis gyerektér, meg vetítővászon, és jó filmeket vetítenek. (Nahát.) Valószínűleg ma is odamegyünk, ha barátaink is csatlakoznak.

Patricia Highsmith: Carol

Amíg barátaim nem említették, soha nem hallottam Patricia Highsmith nevét sem: igaz, főleg krimiíró volt, és nem szoktam krimiket olvasni. (Ő írta a Ripley-sorozatot, mint megtudtam, bár fogalmam sincs, miféle könyvei ezek, és a filmeket sem láttam.) Amiért viszont említették, az a Carol című regénye. Gyorsan elolvastam. Gyors olvasmány ugyanis, jó kis történet, jó kis hangulatrajzok — PH tudott írni. Amúgy leginkább lánglelkű leszbikus kamaszoknak ajánlanám, hogy olvassanak valami pozitívat, leszbikus szerelmi történetet, amilyenből olyan kevés van azóta is. Azóta is: mert a Carolt (eredeti címén: The Price of Salt) az 1940-es évek végén írta Highsmith! Akkor, amikor még kizárólag szomorú, tragikus végű történetek jelentek meg meleg férfiakról vagy nőkről. És akkor ezzel ő simán szembement, és nem simán, de talált kiadót (no és álnéven adta ki), és évtizedeken át fogadta a vallomásos leveleket, ahogyan az utószóban írja. Röviden: jó kis történet különösen erős kézzel megrajzolva, nagyon jó képekkel. Olvasmányos is. Nekem azért kicsit unalmas volt egy idő után, de hát nem vagyok már leszbikus kamasz.