Nem írok róla sokat. Olyan könyv, ami megmarad, nem kell róla bő feljegyzés... Nem akartam elolvasni, csak a kezembe került, és nem tudtam letenni, mert Schein Gábor jól ír, és nem lehetett. Apa-könyv, és nagyon jól megragadja és kiírja magából (mert terápia-könyv is), hogy ki is volt (neki) az apja. Az elbeszélőnek. Aki persze többszörös tükrözésben jelenik meg, SG könyvet ír a könyvet író elbeszélőről. A fiúról, aki nagyon más életet és érdeklődést választ (és választhat), mint az apja, mégis tőle örököl valamit, amit maga sem tud megfogni, végül munkamániának nevezi. Az apa elveszítése, az apa és a közös múlt megtalálása, holokauszt utáni életek (és milyen is a holokauszt utániság? kiszakítottság, lyukasság, traumába ágyazottság, megmagyarázhatatlan tovább-élés). Jelenetek: a bolt, a közös munka, Porec, otthon, hőbörgés, elkülönböződés, kórház, halál, múltak...
/////
Nem szorosan, de idetartozik: én
nagyon olvasnék már egy anyaregényt is. Vagy a nőknek a 20. században annyira nem volt közéletük, hogy ilyet nem is lehetne írni? Pont mint Esterházynál, az van itt is: egy apa, aki leíródik, aki nagyon ott van, és tesz ezt-azt, jól-rosszul, és az anya, aki nem élt,
ressentiment, citromba harapottság, nincs is élete, bosszús, a fiút örök lelkiismeretfurdalással terheli az elajándékozott-elmártírkodott élete miatt, a véleménye is idegesítő számára, mert nem tud mit kezdeni vele... Zárt világok. Ez zavar. Nem tudom, hogy tényleg nem éltek, és nincs mit megragadni, vagy a hagyomány határozza meg, hogy csak az apákról lehet beszélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése