Strasbourg

A múlt héten keddtől péntekig Strasbourgban voltam, egy LMBT-ügyi megbeszélésen. A Miniszterek Bizottsága fogad majd el egy ajánlást LMBT jogokról, és azt szövegeztük meg, küldöttek 9 országból, + a civil jogvédő szervezetek képviselői. (Illetve csak nekiláttunk a megszövegezésnek, a munka júniusban folytatódik.) Fura, hogy ezúttal az állam küldötteként jelentem meg, eddig mindig civilként vettem részt akármilyen tanácskozásokon. Jó volt, használtam az angolt szóban is megint, élveztem a társaságot-forgatagot, az elmúlt sok itthon töltött hónap után. A napokban meg kell írnom a munkáról egy beszámolót a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak.

Strasbourg nagyon jó város, szép, francia, nyugodalmas, jó a levegője, vizes, templomos-katedrálisos, jó éttermes, allés -- jó város. Edinburgh-ban éreztem hasonlóan jól magam, van ez a flow-érzés, hogy jól vagyok valahol. Nem is tudom, hogy Budapesten megvan-e, vagy ez csak távoli városokban jön. A burgokban, úgy tűnik.

Persze Strasbourgot csak este láttam, mert kedden késő este érkeztem, szerdán reggeltől péntek délig tartott a megbeszélés (vacsorázni mentünk a belvárosba mindkét este, oda és vissza is gyalogoltam 20 perceket), pénteken délután pedig indultam haza.

Disszertáció

Alig tudom elhinni: a kiadó, amit találtam, lelkesen dolgozik a disszertációm megjelentetésén, kaptam szerződést, várják a rövid ismertetőt és a szakmai önéletrajzomat, van határidő, megkeresnek, ha késem, és ezért megcsinálok mindent időre. De jó, de jó!

Kiss Yudit: Apám halálának nyara

Befejeztem az Apám halálának nyarát (Kiss Yudit). Én húznék belőle, feszesebbé tenném a szöveget. És zavarnak az elvarratlan szálak az önéletelbeszélésben. A könyv nagy része az apáról szól, de amiről szintén mindig szó van benne, az a gyermek gondolkodásának alakulása, az elbeszélő életének és énjének alakulása. Ez a szál viszont gyakran kifejtetlen, félig megírt történeteken át bomlik ki, ami számomra zavaró. De persze nehéz önéletrajzot írni. Annak megírása viszont, hogy milyen egy súlyos traumákra és titkokra alapozott élet (zsidósággal, elfojtásokkal, életben tartó /tév/hitekkel), és milyen hatással van ez egy egész családra, nagyon jó.

Persze ilyenkor mindig az eszembe jut, hogy mennyire nincsenek anyaéletkönyveink. Az apák éltek publikus életet (KY könyvében is: az apa tanított, írt), az anyák bezáródtak a privátba, legalábbis mintha így látná mindenki, és nem írnak róluk családregényeket.

Egy cikk a könyvről az ÉS-ben: http://www.es.hu/print.php?nid=15957