A cél

Válasszunk célt, mondja sokszor Csíkszentmihályi a Flow-ban. Elgondolkodom néha, mi is volna az enyém akkor.

Persze van egy babagyerekünk, és majd lesz még egy, és velük jól együtt lenni, közösen tanulni, nekik a jó élet feltételeit megteremteni, mármint úgy nevelni őket, hogy jó sorsuk legyen mindig, nagyon fontos feladat. Alap.

Emellett meg az én életemben központi szerepe van a munkának, csak éppen ezzel vagyok gondban. Az értelmes munkát szeretem. Azt szerettem régen, amikor úgy éreztem, hogy teszek valamit a világért. Másokkal együtt. Hogy elfogadóbb legyen. Mondjuk ne olyan homofób, amilyen. Tanítani szerettem. Aztán ezt a munkát odahagytam, mert túl sokat követelt, túlságosan a magánélet-sajátélet rovására ment, meg annyira nem voltam már boldog azokkal, akikkel csináltam, elfogyott a motiváció, más dolgaim voltak. De ha most szétnézek, azt látom, hogy annyira nem volnék boldog azokkal, akikkel csinálni lehetne. Megint sajnálnék valamit. Igaz, éppen ezért megteremtettem a lehetőségét annak, hogy akár egyedül csináljam, vagy inkább kevés társsal (az jobb), ami jó, ez jó pont, hogy megvan. Egy alapítvány, az IAA. Viszont a világ is változott közben, a külső világ, és most ez tesz igazán bizonytalanná. Lehet itt és most tenni? Tanítani? Van kit? Figyelnek az emberek ilyenekre? Főleg harcot látok, marakodást, fasiszta eszméket, adósokat, frusztrált embereket, még fasisztább eszméket... Persze vannak még reménytelenebb országok, nyilván, és tanítók ott is. De azért frusztrál ez a fásult agresszió itt.

No mindegy, a szövegírás az én célom végül is. Tanító szövegek írása. Azt hiszem, az írás nekem a flow-élmény, meg a hatás másokra.

Ebbe a képbe illik a jog is, amit jó tanulni. Szóval jól megvagyok.

***

És amikor arra gondolok, hogy mi legyen a szabadidőmben, amit csinálok, ami fló:

az olvasás mindig ott (itt) van, az van;

játék és társalkodás és mindenféle a babával -- hát ez is mindig itt van;

és még zenélni szeretnék. Hallgatni és játszani, többet.