Kemény

Tegnap további háttéranyagokat írtam az Inter Alia pályázatához az LMBT szülőséggel kapcsolatban. Közben jót leveleztem Kanadában élő, eredetileg szerb ismerősömmel. (Csodálom, ha valaki el tud menni innen. Igaz, neki nem nagyon volt más választása: annak idején szétbombázták az egyetemét, mielőtt befejezhette volna, hát elment Amerikába tanulni. Pszichológus lett belőle, és Kanadában telepedett le.)

Ma a nagymamaprojekttel haladtam valamennyit. (Nők élete a 20. században. Meg nem jelenő életek megírása.)

Ezenfelül keménykedtem, pedig ezt utálom. Még mindig nincs szerződésem az esélyegyenlőségi munka ügyében, ami így két hónap után már képtelenség. Dolgozni sem lehet így. Meg Strasbourgba menni sem. Június elején kellene megint mennem, és eleve nem sok kedvem van hozzá (megint itthagyni a babát), meg ez olyan, amit írásban is pompásan lehetne csinálni, inkább szimbolikus, hogy összegyűlnek ET-tagállamok képviselői LMBT-ügyben valamit alkotni, persze a szimbolikusságok is fontosak... Viszont a kedvemtől függetlenül: adminisztrálhatatlan az egész, ha nincs munkaszerződésem: nem fogok megint 4 napra kilépni a GYED-ből, mert a napidíj (ami persze elmegy ott ételre) személyi jövedelemadó-köteles. Akkor lépek ki a GYED-ből, de hosszabb távra, ha végre meglesz a szerződés, és munkaviszonyba vesz a cégünk. És nem mellesleg: akkor kerülök olyan státuszba, hogy végre rendesen dolgozhassam azon, amin kellene. Szóval megmondtam, hogy csináljanak valamit, mert szerződés nélkül nem megyek el a strasbourgi megbeszélésre.

A másik keménykedés: a könyvelőnknek nincs kedve vagy ideje dolgozni, miközben mi jó sokat fizetünk neki. Ma írnom kellett neki, hogy csinálja már meg a dolgát.

Egy blogbejegyzés is a munkanaplóba:
http://interalia.org.hu/2009/05/noi-mesek-noi-hisztik.html