Omló szivárvány

Az lesz az Inter Alia új logóján. Nemsokára a nyilvánosság előtt!

A cél

Válasszunk célt, mondja sokszor Csíkszentmihályi a Flow-ban. Elgondolkodom néha, mi is volna az enyém akkor.

Persze van egy babagyerekünk, és majd lesz még egy, és velük jól együtt lenni, közösen tanulni, nekik a jó élet feltételeit megteremteni, mármint úgy nevelni őket, hogy jó sorsuk legyen mindig, nagyon fontos feladat. Alap.

Emellett meg az én életemben központi szerepe van a munkának, csak éppen ezzel vagyok gondban. Az értelmes munkát szeretem. Azt szerettem régen, amikor úgy éreztem, hogy teszek valamit a világért. Másokkal együtt. Hogy elfogadóbb legyen. Mondjuk ne olyan homofób, amilyen. Tanítani szerettem. Aztán ezt a munkát odahagytam, mert túl sokat követelt, túlságosan a magánélet-sajátélet rovására ment, meg annyira nem voltam már boldog azokkal, akikkel csináltam, elfogyott a motiváció, más dolgaim voltak. De ha most szétnézek, azt látom, hogy annyira nem volnék boldog azokkal, akikkel csinálni lehetne. Megint sajnálnék valamit. Igaz, éppen ezért megteremtettem a lehetőségét annak, hogy akár egyedül csináljam, vagy inkább kevés társsal (az jobb), ami jó, ez jó pont, hogy megvan. Egy alapítvány, az IAA. Viszont a világ is változott közben, a külső világ, és most ez tesz igazán bizonytalanná. Lehet itt és most tenni? Tanítani? Van kit? Figyelnek az emberek ilyenekre? Főleg harcot látok, marakodást, fasiszta eszméket, adósokat, frusztrált embereket, még fasisztább eszméket... Persze vannak még reménytelenebb országok, nyilván, és tanítók ott is. De azért frusztrál ez a fásult agresszió itt.

No mindegy, a szövegírás az én célom végül is. Tanító szövegek írása. Azt hiszem, az írás nekem a flow-élmény, meg a hatás másokra.

Ebbe a képbe illik a jog is, amit jó tanulni. Szóval jól megvagyok.

***

És amikor arra gondolok, hogy mi legyen a szabadidőmben, amit csinálok, ami fló:

az olvasás mindig ott (itt) van, az van;

játék és társalkodás és mindenféle a babával -- hát ez is mindig itt van;

és még zenélni szeretnék. Hallgatni és játszani, többet.

Még az a kérdésem ma, ezen az összefoglaló és évkezdő napon, magamhoz, hogy szeretném-e tulajdonképpen, hogy meghosszabbítsák a szerződésemet. A helyzet: (késő)tavasz óta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyik osztályának a tanácsadója vagyok LMBT ügyekben. A szerződésem decemberig szólt, de többször elhangzott, hogy a ciklus végéig igényt tartanak a munkámra, szóval hogy januárban még kötünk egy szerződést, áprilisig. Utána aztán majd kiderül, mi lesz, de nyilván nem akar majd tanácsokat LMBT ügyekben senki az új SZMM-ben. Vagy ki tudja, milyen tanácsokat akar, és kitől. Az én dolgom az (volt?), hogy részt vegyek a magyar PROGRESS pályázat előkészítésében és kiírásában (ennek lényeges eleme egy LMBT jogi program is, másképpen be sem lehetett volna adni), segítsek törvénytervezeteket, rendeleteket, koncepciókat véleményezni, ha van LMBT-relevanciájuk, részt vegyek egy LMBT-ügyi szakértői munkacsoport találkozóin Strasbourgban, és tartsam a kapcsolatot az LMBT civil szervezetekkel. Ez mind ment is, csak a bürokrácia mozgásai lassúdadok, és azt nem lehet soha tudni, hogy mennyi az akarat, mennyi az akarat hiánya, mennyi a félsz és mennyi a nemtudkaság és a homofóbia, meg ilyenek. És ez nyomasztó tud lenni. Hogy mennyit tehetek még én ebben a helyzetben, és mi az, ami nem megy már. Mit tervezhetek. És nem szeretem az ilyen helyzeteket. Tavaszra terveztünk jó programokat még, és ezeket jó lenne megvalósítani, ezért maradnék, ha. Hát meglátjuk. Hogy ha maradok is, megvalósíthatók-e, ez a kérdés. Nyilván akkor azért igen. A jövő héten kiderítem és akcióba lendülök, legalább az első beszélgetés ügyében, ami az LMBT családokról szólna.

A vizsgáim után pedig végre civil akcióba is lendülhetek, az én igazibb énemmel. LMBT családokról fogok tanulmányt írni, hatásosat, jót, a Global Fund for Women támogatásával, jó segítőkkel. És egy jó Inter Aliát csinálni végre, lapot és blogot.

Nem méla

Nem a méla eltűnés van, kis lépések vannak a minisztériumban. Ma megbeszélésen voltam. Terveztünk januárra. Meg még decemberre is. Ha minden igaz, esélyházak igazgatóinak adok majd elő szépeket.

Lassúcska léptekkel tanulok, de holnaptól rágyorsítok. Sőt, ma este nekilátok.

Tegnap délután társaságban voltunk, más gyerekesekkel. Azért ezek a kölyköcskék csuda kis lények.

So long

Milyen rég írtam! Megjelent a könyvem, de nincs időm semmit kezdeni ezzel (a ténnyel? a könyvvel?). Jogtörténetet tanulok, magyart és egyetemest. Dolgozom is.

Amint vége a vizsgaidőszaknak, belevetem magam (végre!) az IAA gyerekes projektjeibe. Januárban. Februárban.

Ma az jutott az eszembe, hogy milyen iszonyú lesz itt a március és az április. Komolyan.

Meg hogy van ez az új párt, a SZEMA. Irigylem azokat, akik ilyenekbe bírnak vágni. Pártba.

A miniszterrel folytatott megbeszélés érdekes volt, mindenféle ígéret elhangzott, amiről nem tudom eldönteni, hogy betartják-e, vagy nagy méla eltűnés lesz tavaszig.

Voltam Strasbourgban, megvolt a 3. DH-LGBT ülés, és ezzel véget is ért a feladatunk: az ET tagállamainak szakértői csoportja összehozott egy ajánlást LMBT-ügyben, amelyet majd a minisztereknek kellene kiadnia, ha a tagországok követei elfogadják, és nem húzzák meg annyira, hogy semmi értelme se legyen. Az utóbbira sajnos van esély. Ott küzdött most is egy militáns és felkészült kis orosz hadosztály, komolyan, rémesek voltak, mindent elmaszatolni akarók, homofóbok (ez milyen állítás már: a tény, hogy az ET államainak többségében nem ismerik el a de facto meleg szülőket, vagyis a pár egyik tagja nem fogadhatja örökbe társa biológiai gyermekét, akit együtt nevelnek, együtt vállaltak, azt bizonyítja, hogy ez nem a gyermek érdeke), úgy általában az emberi jogokat sárba tiprók képviselői, és nem akarok sztereotipizálni, de olyan elképesztően és sajátságosan voltak erőszakosak, hogy nehéz volt nem... No őket még majd kiegészítik balkáni és egyéb segédcsapataik, meg ígéretük szerint Moszkvában is keményen dolgoznak az ajánlások felhigításán. Szóval érdekes ez, nagyon fontos lenne, hogy a nem ilyen államok nem ilyen képviselői észnél legyenek.

Amúgy Strasbourg szép, szépen megvan, pénteken délután volt időm gyalogolni benne.

Viszont összeszedtem valami nagyon kemény megfázásos típusú betegséget, ma lázam is volt.

A napokban:
- készítettem feljegyzéseket a korábbi strasbourgi útjaimról, illetve a munkacsoport munkájáról (egy ajánlást rakunk össze az LMBT emberek egyenlő jogairól az Európa Tanács számára);
- készültem a ma délutáni megbeszélésre a miniszterrel (SZMM: miniszter és esélyegyenlőségi szakállamtitkár; LMBT Szövetség: 3 ember; + én, a mérleg nyelve, az esélyegyenlőségi tanácsadó);
- mindenféle más kisebb munka is volt a minisztériumnak;
- haladgatok a tanulással, az egyetemes állam- és jogtörténetnek gyürkőztem neki. A jövő héten Strasbourgban is tanulok majd, hurrá. Már ha a minisztériumnak sikerül elintézni a jegyeimet.

Ezt a munkanapot, délután 4-ig, egy szakértői anyag összeállításával töltöttem. Lehettem volna gyorsabb is, de meg kellett fontolnom, mit írjak bele, mire lehet még rávenni a minisztériumot, hogy meglépje az LMBT emberek esélyegyenlőségét elősegítendő... És persze nem tudom, mire lehet. (Vagy hogy lehet-e bármire.) A jövő héten kiderül, akkor lesz a megbeszélés, amihez a munkaanyagot előkészítettem.

Azt írta a szerkesztőm, hogy jó kis könyv lesz ebből. Most javítgatom, örülök a szerk. jó meglátásainak, húzom, toldom, mondatrészeit pakolászom.

Már csak két nap munka a disszertáció-szöveggel, és megy a tördelőhöz. (Szerdán.)

Átnéztem Menyhért Anna két könyvét, el is olvastam jónéhány tanulmányt -- jó szövegek. (Egy olvasó alibije, 2002; Elmondani az elmondhatatlant: Trauma és irodalom, 2008.)

Olvasónaplóm egy kicsit csendes mostanában, ugyanis leginkább történelemkönyveket olvasok: fel kell frissítenem, amit régen tudtam, az állam- és jogtörténethez.

A múlt héten voltam egy megbeszélésen: SZMM, IRM, EÜM, készül egy törvény a nemváltoztatásról, de hogy mikor lesz belőle valami, az még csak nem is látszik.

Elmentem terheléses cukor- és inzulinvizsgálatra. A cukorszintem mindig is renben volt, most sincs vele baj, de az inzulinnal annál inkább. Megint metformint kell szednem. Elég nehéz ráállni, és annak sem örülök, hogy nem ihatok meg egy pohár jó bort sem, mert a gyógyszer nem jön ki az alkohollal, de legalább frissebb vagyok (az inzulinszintem csökkenésétől), és fogyok is egy kicsit (sokat persze nem kell, nem nagyon van miből).

Pár hete írtam egy régi jóbarátomnak, akivel mindig nagyon furcsa, ambivalens, de intenzív és nemtommilyen, specifikálhatatlan kapcsolatunk volt. Pár éve nem írtunk egymásnak (ő amerikai, New Yorkban él), de azért nem estünk ki egymás fejéből. Nincs jól, azt válaszolta. És hogy majd ír még, csak írjak én is. Csevegtem egy kicsit a levelemben. Aztán olvastam egy cikket a New York Timesban, az iraki melegkínzásokról, gyilkosságokról, és hogy ő odament segíteni a megmaradtaknak, elmenekíteni őket Bagdadból. Iszonyú, iszonyú történeteket olvastam, tucatszám kínozzák halálra éjszakánként a melegeket Bagdadban, olyan módszerekkel, amelyekre ép ésszel gondolni is nehéz -- persze mi az ép ész, persze kik az emberek, persze mire képesek, the horror, the horror. És ő meghallgatta a megmaradtakat. PTSD a köbön, az lehet neki. Írtam most neki megint, már nem csevegőset. Csak kérdezek párat. Nem tudom, végül ír-e.

Ma kapom meg a könyvem anyagát a szerkesztőjétől, a hétvégén és a jövő héten dolgozom még a szövegen. Tényleg lesz egy könyvem, fura. Legközelebb irodalom kell már, nem elmélet.

Hát ezek vannak.

A szerkesztőm megbetegedett és kórházba került, most valaki más kezdett a könyvemmel foglalkozni a kiadónál.

***

Négy vizsgám lesz télen, elég súlyosak, gyerek és munka mellett pláne: egyetemes állam- és jogtörténet, jogi alaptan, magyar alkotmánytörténet, római jog, + latin. El is kezdem a tananyagok olvasását.

***

Fordítok egy tanulmányt a Múlt és Jövőnek, mert beestek most ilyesmik, miután aggódni kezdtem a munkám miatt (decemberig van szerződésem, addig tanácsadok, de aztán majd kell valami más, úgy tűnik), és ha aggódom, akkor mindig beesik valami, és persze jövőre is be fog. (Remélhetőleg nem fordítás, hanem valami alkotósabb. Igaz, azt nekem kell csinálnom, nem beesnie kell.)

***

A minisztériumból is megkerestek ma, tehát tanácsadok, majd este. Nem is megyek el megnézni a Becstelen brigantykat, ahogy terveztem, megrendeltem a forgatókönyvet inkább -- azt hiszem, a mozikkal most már egy ideig ez lesz, hogy mindent később nézek meg, dvd-n.

Viszont levágatom a hajam ma este, és az jó lesz.

The urge

Felhívtak a kiadómtól, hogy módosulnak a kötet szerkesztési határidői, mert november elején meg kell jelennie (a hónap vége helyett). Szerencsére azon nem változtattak, hogy nekem szeptember 15-én kell elküldenem a kész szöveget szerkesztésre. Dolgozom is rajta. A baba későn aludt el (rendes délutáni alvása nekem 3 óra tiszta munkaidő), de nem baj, úgyis csak mostanra múlt el a másnaposságom, sok B6 vitamin és víz hatására. Megittunk tegnap barátokkal 2 korsó és egy pohár sört, és már ez is kiüt, elszoktam az alkoholtól. Könyvekről máskor, most írni kell…

No more

Ma idejött hozzánk egy dán rádiós újságíró, hogy interjút készítsen a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Menet közben kiderült, hogy a törvényről és történetéről már kikérdezett valakit tegnap, és engem arról akart faggatni, hogy hogyan élünk mi, család, gyerek, ilyenek. Szóval a színes illusztráció lettem, a personal story. A fenébe is. Egyszer már megjártam ezzel, de most végleg kész a lecke magamnak:
* újságírót az életünkbe, lakásunkba nem engedünk be, el kell menni itthonról;
* personal story nincs több, csak szakértőként nyilatkozom bármiről.

Nekem ez így jó, így kényelmes, nyugodalmas, a saját választásom.

A konferencia szimbolikus valami volt, mindent kiosztottak írásban, sok megbeszélnivaló nem volt... Csütörtökön voltam csak ott, viszont aznap jót beszélgettem többekkel (szlovén SKUC-LL-es nő, Lengyelországból elszármazó EQUINET-es fickó, TJ). Le kéne fordítani, illetve összefoglalni pár anyagot.

Az SZMM-nek hosszan készülő iromány végre kész lett (pénteken).

Az IAA nem kap támogatást az LMBT szülős projekthez: mindenki azt mondja, hogy alapvetőbb dolgokra ad, a hollandok pl. a fesztiválra. Amitől éppen nem sajnálnám, ha jól volna megszervezve, de hagyjuk... Holnap küldi az Autonómia is a levelét az indoklással.

Amit olvasok (lassan): Ulickaja: Daniel Stein, tolmács. Jó.

Komponálgatom az FRA-jelentések véleményezését. Ma már be akarom ezt fejezni.

Holnap megyek az anti-diszkriminációs konferenciára: meglepően sok civil szervezet lesz ott, sok országból, és közülük igen sok meleg.

Reggel meg egy nyomdába rohanok el 8 előtt, mert akkorra készül el az anyakönyvvezetőknek írt útmutató, és 8-ra kell elvinnem az anyakönyvvezetők képzésének színhelyére. Mindenki késett, aki késhetett, és mivel én annak idején 7-8 éven át csináltam ezt a neurózist nap mint nap (sürgetések, aggódások, elkésettség, rohanás), de tényleg minden áldott nap, ez most egy kicsit re-traumatizált, és azt mondja a vészcsengőm, hogy ne aktivistáskodjak másokkal együtt így. Nem is vagyok benne ebben a szervezetben, ami kiadja, jó okkal, és mégis én rohangálok holnap kora reggel. Na jó, egyszer oké ez, de máskor nem fordul elő.

Esők

Álmos napok ezek. Persze munka van.

Ma véleményeztem egy IRM rendelet-tervezetet bejegyzett élettársi kapcs.-ügyben.

Az anyakönyvvezetőknek időközben elkészült anyag a nyomdában van, csütörtökön reggel 8-ra viszem a képzésük színhelyére. Aznap egy konferenciára is el kéne mennem a civil szervezetek és a szakszervezetek szerepéről a diszkrimináció elleni küzdelemben, de még azt sem voltak képesek kiküldeni, hogy hol lesz, meg pontos program sincs, meg a gyereknek sem kerestem felvigyázót, de majd biztosan mindent elrendezek.

Más apróságok (telefonálgattam az IRM-be). A malmok lassan...

Be kéne fejezni a másik SZMM-es munkámat is (vélemény az FRA homofóbia-jelentéseiről és ajánlásairól).

Olvasás: Ulickaja: Daniel Stein, tolmács. Még csak 70 oldalt olvastam el belőle, lassan haladok, de jó olvasmány.

Illetékesek

Ez a hét nem volt annyira prodoktív, vagyis én nem voltam, mint kellett volna. Van egy minisztériumi munkám, amit a jövő hét közepéig meg kéne csinálnom, de semmire nem haladtam vele. Mindig közbejön más, és persze eleve sokat vagyok a babával, bár nem ezért nem haladtam...

Ami közbejött: DT-vel megírtunk egy kis képzési anyagot anyakönyvvezetőknek. Ezügyben kellett párat telefonálni is, bár az IRM-től azt, akit kellene (osztályvezető, aki képzést tart anyakönyvvezetőknek jövő csütörtökön), nem sikerült elérnem. Ma lett volna benn, de nem vette fel a telefonját. Hétfőn újra próbálkozom. Meg egyeztetések voltak, hogy ki fizeti a nyomdát (a Háttér), ki tördeli, mikorra, mikorra kell készen lennie, mikorra kell elvinni a képzés helyszínére, meg anyakönyvvezetőkkel is beszéltem, bár ebből még semmi nem sült ki.

Elképesztő, tényleg, hogy elfogadnak egy ilyen törvényt, mint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, és nincs hozzá semmi anyag az érdeklődőknek, felvilágosítás, szolgáltatók LMBT-érzékenyítése, stb. De még csak el sem lehet érni az illetékeseket, vagy nincsenek is ilyenek, rossz esetben...

Amúgy meg az van, hogy ha el kell intéznem pár telefont és megbeszélést, akkor szétszabdalódik az időm, és nem megy az írós munka, és ez zavar.

***

Más:
a Holland Nagykövetség elfogadta az IA-pályázatot (LMBT szülős projekt), a késésünk ellenére (elvileg nem késtünk, csak a határidő napján tele volt a postafiókjuk és nem ment át a pályázat, aztán ezt napokig nem vettem észre, mert Strasbourgban voltam -- de később újraküldhettem). A jövő héten döntenek a támogatásról. A fenébe is, valaki már kifizethetné! Pl. ők. A Norvég Civil Alaptól nem kaptunk támogatást, de elvileg a támogatásokról döntő Autonómia Alapítványnak meg kell írnia a hónap végéig, hogy miért. Párezer euró kellene rá, és mindenféle szervezet simán kapott 25ezret is... Vajon miért szórták ki? Durva, hogy egy ilyen kicsi projektre ennyire nehezen lehet pénzt szerezni. Persze a jelentést meg lehetne írni pénz nélkül is, de terjeszteni, sajtókampányt, honlapot csináltatni -- ehhez kell a pénz. Még két amerikai alapítvány van a talonban, meg a hollandok.

***

Lezárult egy fordítási munkasorozat, amit csináltam (etnográfia magyarról angolra), kár hogy vége, szerettem. Könyvismertetőket fordítottam egy nemzetközi munkacsoportnak.

Irkál

Ma végre hozzájutottam, hogy rendesebben tudjak dolgozni az anyakönyvvezetőknek írt szövegen. Nem sok az egész, de fontos, hogy jó legyen. Elküldtem véleményezésre.

Most a minisztériumnak kell valamin dolgoznom pár napot, véleményeket és kiegészítéseket írok az FRA jelentéseihez az LMBT emberek jogi és társadalmi helyzetéről az EU-ban.

Aztán nekifekszem rendesen a disszertációm átírásának.

(Halk sóhaj: regényeket olvasnék... Írnék is...)

Időközben

DT küldött egy levelet, amiben egy csomó hasznos tipp van, hogy miről kell elgondolkodtatni az anyakönyvvezetőket, mit kellene a tudtukra adni, és már csak meg kellene rendesen írni, de valahogy nem tudok koncentrálni.

És időközben elmentem valami beszélgetésre a melegek gyerekvállalásáról, és olyan kicsit uncsi volt, bár biztosan hasznos az ilyesmi, csak zavar, hogy nem tudom, mit gondol a közönség (fiatal melegek voltak).