2010. április 14., szerda

No, visszaköszönök. Ma egy cikket olvasva váratlanul elkezdtem kiváncsi lenni, hogy milyen lesz az új kormány. Hogyan épülnek fel a minisztrériumok, kik és milyen struktúrában dolgoznak esélyegyenlőségi területeken. Mit fog csinálni Balog Zoltán. Hm.

És rájöttem arra is, Kálmán László egy cikkéből, hogy meg kell néznem az Alkotmánybíróság legutóbbi döntését bejegyzett élettársi kapcsolat-ügyben. A különvéleményeket. A homofóbokat. A tisztánlátáshoz tudni kell, hogy kinek mi a véleménye, hogyan érvel.

2010. március 11., csütörtök

Omló szivárvány

Az lesz az Inter Alia új logóján. Nemsokára a nyilvánosság előtt!

Szülős szervezetek

Írtam szép leveleket LMBT szülős szervezeteknek. Szerbeknek, németeknek. Kiváncsi vagyok, válaszolnak-e, és akarnak-e együtt ötletelni, információkat megosztani.

2010. február 23., kedd

A cél

Válasszunk célt, mondja sokszor Csíkszentmihályi a Flow-ban. Elgondolkodom néha, mi is volna az enyém akkor.

Persze van egy babagyerekünk, és majd lesz még egy, és velük jól együtt lenni, közösen tanulni, nekik a jó élet feltételeit megteremteni, mármint úgy nevelni őket, hogy jó sorsuk legyen mindig, nagyon fontos feladat. Alap.

Emellett meg az én életemben központi szerepe van a munkának, csak éppen ezzel vagyok gondban. Az értelmes munkát szeretem. Azt szerettem régen, amikor úgy éreztem, hogy teszek valamit a világért. Másokkal együtt. Hogy elfogadóbb legyen. Mondjuk ne olyan homofób, amilyen. Tanítani szerettem. Aztán ezt a munkát odahagytam, mert túl sokat követelt, túlságosan a magánélet-sajátélet rovására ment, meg annyira nem voltam már boldog azokkal, akikkel csináltam, elfogyott a motiváció, más dolgaim voltak. De ha most szétnézek, azt látom, hogy annyira nem volnék boldog azokkal, akikkel csinálni lehetne. Megint sajnálnék valamit. Igaz, éppen ezért megteremtettem a lehetőségét annak, hogy akár egyedül csináljam, vagy inkább kevés társsal (az jobb), ami jó, ez jó pont, hogy megvan. Egy alapítvány, az IAA. Viszont a világ is változott közben, a külső világ, és most ez tesz igazán bizonytalanná. Lehet itt és most tenni? Tanítani? Van kit? Figyelnek az emberek ilyenekre? Főleg harcot látok, marakodást, fasiszta eszméket, adósokat, frusztrált embereket, még fasisztább eszméket... Persze vannak még reménytelenebb országok, nyilván, és tanítók ott is. De azért frusztrál ez a fásult agresszió itt.

No mindegy, a szövegírás az én célom végül is. Tanító szövegek írása. Azt hiszem, az írás nekem a flow-élmény, meg a hatás másokra.

Ebbe a képbe illik a jog is, amit jó tanulni. Szóval jól megvagyok.

***

És amikor arra gondolok, hogy mi legyen a szabadidőmben, amit csinálok, ami fló:

az olvasás mindig ott (itt) van, az van;

játék és társalkodás és mindenféle a babával -- hát ez is mindig itt van;

és még zenélni szeretnék. Hallgatni és játszani, többet.

2010. február 17., szerda

ma vie en rose

Ma fél napon át pályázatokat, könyvelőket és honlapokat böngésztem, az utóbbiakat azért, hogy előkészítsem az Inter Alia új arculattervét, mert hamarosan meg kell csinálnunk az új honlapot. Nem is könnyű ez a honlaptervezés!

Amúgy, ha van egy kis időm (éjszaka), olvasom a Flow-t, és azon gondolkodom, hogy miket is csinálnék a nemlétező szabadidőmben. Többet írnék, az Inter Aliára is, meg egyebeket is, és még fuvoláznék.

2010. február 10., szerda

Flow

No akkor most elolvasom a Flowt, közben gondolkodom róla, hogy mit, merre, meddig, hogyan akarok én, és aztán megyek vissza dolgozni (Inter Alia munkák tavasszal és nyáron, jó sok, és már lehet készülni a vizsgákra is, meg írni- és fordítanivalók is jönnek, jöhetnek).

De most hétvégén egy nagyon ejtőzünk. Offline leszek, off.

2010. február 5., péntek

Spiral

Meg kell írnom ezt az előadást. Amikor készültem rá, olvastam hozzá, jegyzeteltem, lelkes voltam, most viszont, hogy már csak meg kell írni, nem igazán nagy kedvvel látok neki. Önbizalomhiány? Félelem a felelősségtől? A kettő egy.

Vagy csak fáradt vagyok, kicsit kialvatlan, és most ittam meg az elmaradt reggeli kávémat.

Viszont vettem ma egy ezüstmedált. Egy ideje keresgéltem egy újat, és most találtam egyet, ami jó. Spirálos. Furcsa ez a nyaklánc-dolog: szeretem, ha van a nyakamban, pedig mégiccsak fura benne, hogy annyi nőnek van. Nyaklánccal jelöljük magunkat. És azt szeretem, ha a medál mond nekem valamit. Most, hogy rátaláltam erre a spirálosra, megint levettem (már többedszer, de vissza-visszatérek hozzá) a S.-tól kapott borostyánt. Amit akkor kaptam, amikor már nem élt itt (mert New Yorkban élt), és amikor már nem emlékszem, hogy még azt gondoltam-e, hogy mi majd közel fogunk élni egymáshoz. Mert valamikor, de talán korábban, éveken át azt gondoltam, hogy ez így van. Hogy ő olyan inspiráló személy a számomra, hogy a közelében kell élnem. Illetve hogy ezzel mindketten így vagyunk. Mert így voltunk. (Nem együtt, hiszen mindig evidens volt, hogy nem párnak valók vagyunk, és ráadásul idegesítenénk is egymást, azt hiszem.) Aztán ez megdőlt valahogyan. Talán ráláttam, hogy idealizáltam. Talán a távolság is így hatott. Hogy elfelejtődött ez az igény. Közben meg azért mégiscsak megvan a kapcsolat, NY és Budapest távolsága ellenére, valahogyan. Evidensen, hiszen alig gondolok rá. Csak most, hogy elteszem a borostyánt, és megint másképp lesz velem az a világlátás, tudás és erő, amit tőle kaptam fiatalka huszonévesen. De velem lesz.

Borbély Szilárdot olvasom mostanában -- na hát ő olyan, mint S. Kicsit. Majd még írok róla. Megjárja a kilátástalanság mélyeit, azután meg tenni akar az emberekért. Másképpen, persze, de ez közös bennük.

2010. február 2., kedd

Megtudom valaha, hogy milyen érzés, ha valaki utolérte magát, és minden dolgával rendben halad? A vizsgák sok időmet elvették, és most egy előadáson dolgozom (lmbt párkapcsolat és gyermekvállalás a téma, és ráadásul nem én tartom, bár nekem kellene, de nem leszek itthon, amikor lesz, és ezért átadtam másnak, de ettől még meg kell írni, jobban is, mint ha én magam tartanám). És akkor még rendezni kéne vagy 6 dolgot, és megírni, és feladni, és telefonálni, és jaj.

2010. január 30., szombat

Salinger

Két napja a római jog vizsgám után bementem egy antikváriumba, és vettem négy könyvet. Nagyon rég voltam antikváriumban, jólesett. És jó négy könyvet találtam. Az egyik a Franny és Zooey angolul. Magyarul sokszor olvastam, kamaszkoromtól sokszor, ahogyan a Seymour: Bemutatást is, meg a Magasabbra a tetőt, meg a Kilenc történetet. A Zabhegyező engem nem fogott meg, konstatáltam, hogy oké, ezt megírta, de távol áll tőlem. A többi viszont alapolvasmányom volt, minden a Glass-gyerekekről, még nemrég is újraolvastam a Franny és Zooeyt. És gondoltam, most majd elolvasom angolul. (A Kilenc történetet olvastam még eredetiben, For Esmé, With Love and Squalor.) Ma olvastam, hogy Salinger meghalt.

Ez meg egy Tandori-vers:

Seymour, Buddy, Zooey

Körös-körül: tömérdek vállaló,
vállalás, váll a vállhoz, meg-egyéb-mi;
közöttük pár szerény, alig-ha-résnyi
köz, köz-mi-más, de talán: járható

köz! a sűrűvé összezáruló
fontosságban esetleg tévedés, mi
haszna; de ennyi mégis: hogy beszélni
ne kelljen, amikor nem mondható,

amiről szó esne; hogy ne lehessen,
ha nem lehet; hogy a Kimondhatatlan
maradjon meg köz-, közemberalakban,

hogy ne legyen „végülis”, „-atlan”, „-etlen”,
hogy ne találkozzunk, ha lehetetlen –
úgy majd: „lehet”!(?) talán; csak ezt akartam…

***

Nem mintha épp ide illene. De hát mi illene?
Vége a vizsgáknak! Megcsináltam az első félévet a jogi egyetemen, már csak 9 van hátra. A tavaszi félév még a nagyjából feleslegesen tanult dolgoké (történelem és jogtörténet szerintem túlzó részletességgel, de hát hagyomány, hagyomány, legyen neki), azután meg jön a kurrens jog is.

Az utolsó vizsgámon rájöttem, hogy van olyan tanár, akinek szolid meggyőződése, hogy a férfiak gondolkodnak, a nők meg nem, mert magolnak, és így őket jobb megbuktatni. És még csak nem is tudja, azt hiszem, hogy ebben a hitben él. Ráadásul ideológiakritikákat is tanít. Vicces. (Not.) Persze ezt a gyerekeknek az általános iskola első osztályától mondják, és nyilván hatása is van...


Most IAA-munkák jönnek, csőstül. Rendbe kell tenni, szépen rendbe.

2010. január 1., péntek

Még az a kérdésem ma, ezen az összefoglaló és évkezdő napon, magamhoz, hogy szeretném-e tulajdonképpen, hogy meghosszabbítsák a szerződésemet. A helyzet: (késő)tavasz óta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyik osztályának a tanácsadója vagyok LMBT ügyekben. A szerződésem decemberig szólt, de többször elhangzott, hogy a ciklus végéig igényt tartanak a munkámra, szóval hogy januárban még kötünk egy szerződést, áprilisig. Utána aztán majd kiderül, mi lesz, de nyilván nem akar majd tanácsokat LMBT ügyekben senki az új SZMM-ben. Vagy ki tudja, milyen tanácsokat akar, és kitől. Az én dolgom az (volt?), hogy részt vegyek a magyar PROGRESS pályázat előkészítésében és kiírásában (ennek lényeges eleme egy LMBT jogi program is, másképpen be sem lehetett volna adni), segítsek törvénytervezeteket, rendeleteket, koncepciókat véleményezni, ha van LMBT-relevanciájuk, részt vegyek egy LMBT-ügyi szakértői munkacsoport találkozóin Strasbourgban, és tartsam a kapcsolatot az LMBT civil szervezetekkel. Ez mind ment is, csak a bürokrácia mozgásai lassúdadok, és azt nem lehet soha tudni, hogy mennyi az akarat, mennyi az akarat hiánya, mennyi a félsz és mennyi a nemtudkaság és a homofóbia, meg ilyenek. És ez nyomasztó tud lenni. Hogy mennyit tehetek még én ebben a helyzetben, és mi az, ami nem megy már. Mit tervezhetek. És nem szeretem az ilyen helyzeteket. Tavaszra terveztünk jó programokat még, és ezeket jó lenne megvalósítani, ezért maradnék, ha. Hát meglátjuk. Hogy ha maradok is, megvalósíthatók-e, ez a kérdés. Nyilván akkor azért igen. A jövő héten kiderítem és akcióba lendülök, legalább az első beszélgetés ügyében, ami az LMBT családokról szólna.

A vizsgáim után pedig végre civil akcióba is lendülhetek, az én igazibb énemmel. LMBT családokról fogok tanulmányt írni, hatásosat, jót, a Global Fund for Women támogatásával, jó segítőkkel. És egy jó Inter Aliát csinálni végre, lapot és blogot.

Miközben

Miközben a többiek (M. és családja) nézik a Gyűrűk urát, amit egyszer elolvasok majd, vár a polcon, én ezt olvastam itt a Feedreaderemben. De főleg tanulok. Persze sokkal inkább kiváncsi vagyok jó és rossz kérdéseire, mint az ókori jogokra, node ez van. Most ez van. Nem tudom eldönteni, akarok-e én ezzel öt évet tölteni, érdemes-e... De nyilván, ha már elhatároztam.

2009. november 30., hétfő

Nem méla

Nem a méla eltűnés van, kis lépések vannak a minisztériumban. Ma megbeszélésen voltam. Terveztünk januárra. Meg még decemberre is. Ha minden igaz, esélyházak igazgatóinak adok majd elő szépeket.

Lassúcska léptekkel tanulok, de holnaptól rágyorsítok. Sőt, ma este nekilátok.

Tegnap délután társaságban voltunk, más gyerekesekkel. Azért ezek a kölyköcskék csuda kis lények.

2009. november 28., szombat

So long

Milyen rég írtam! Megjelent a könyvem, de nincs időm semmit kezdeni ezzel (a ténnyel? a könyvvel?). Jogtörténetet tanulok, magyart és egyetemest. Dolgozom is.

Amint vége a vizsgaidőszaknak, belevetem magam (végre!) az IAA gyerekes projektjeibe. Januárban. Februárban.

Ma az jutott az eszembe, hogy milyen iszonyú lesz itt a március és az április. Komolyan.

Meg hogy van ez az új párt, a SZEMA. Irigylem azokat, akik ilyenekbe bírnak vágni. Pártba.

2009. november 12., csütörtök

Azóta elmentem az orvoshoz. Nem úgy tűnt, hogy ezzel belátható időn belül megküzdöttem volna, baktérium-fertőzéses légcsőhurut a diagnózis, antibiotikumot szedek.

És persze a metformint. Amióta szedem, két esetben van bajom: ha eszem szénhidrátot (evés után 15-20 perccel szédülni kezdek), vagy ha nem eszem szénhidrátot (két-háromóránként olyan éhség fog el, hogy szinte rosszulleszek). De azért persze el lehet viselni, remélhetőleg rendberak most már ez a mindenféle.

2009. november 9., hétfő

A miniszterrel folytatott megbeszélés érdekes volt, mindenféle ígéret elhangzott, amiről nem tudom eldönteni, hogy betartják-e, vagy nagy méla eltűnés lesz tavaszig.

Voltam Strasbourgban, megvolt a 3. DH-LGBT ülés, és ezzel véget is ért a feladatunk: az ET tagállamainak szakértői csoportja összehozott egy ajánlást LMBT-ügyben, amelyet majd a minisztereknek kellene kiadnia, ha a tagországok követei elfogadják, és nem húzzák meg annyira, hogy semmi értelme se legyen. Az utóbbira sajnos van esély. Ott küzdött most is egy militáns és felkészült kis orosz hadosztály, komolyan, rémesek voltak, mindent elmaszatolni akarók, homofóbok (ez milyen állítás már: a tény, hogy az ET államainak többségében nem ismerik el a de facto meleg szülőket, vagyis a pár egyik tagja nem fogadhatja örökbe társa biológiai gyermekét, akit együtt nevelnek, együtt vállaltak, azt bizonyítja, hogy ez nem a gyermek érdeke), úgy általában az emberi jogokat sárba tiprók képviselői, és nem akarok sztereotipizálni, de olyan elképesztően és sajátságosan voltak erőszakosak, hogy nehéz volt nem... No őket még majd kiegészítik balkáni és egyéb segédcsapataik, meg ígéretük szerint Moszkvában is keményen dolgoznak az ajánlások felhigításán. Szóval érdekes ez, nagyon fontos lenne, hogy a nem ilyen államok nem ilyen képviselői észnél legyenek.

Amúgy Strasbourg szép, szépen megvan, pénteken délután volt időm gyalogolni benne.

Viszont összeszedtem valami nagyon kemény megfázásos típusú betegséget, ma lázam is volt.

2009. október 28., szerda

A napokban:
- készítettem feljegyzéseket a korábbi strasbourgi útjaimról, illetve a munkacsoport munkájáról (egy ajánlást rakunk össze az LMBT emberek egyenlő jogairól az Európa Tanács számára);
- készültem a ma délutáni megbeszélésre a miniszterrel (SZMM: miniszter és esélyegyenlőségi szakállamtitkár; LMBT Szövetség: 3 ember; + én, a mérleg nyelve, az esélyegyenlőségi tanácsadó);
- mindenféle más kisebb munka is volt a minisztériumnak;
- haladgatok a tanulással, az egyetemes állam- és jogtörténetnek gyürkőztem neki. A jövő héten Strasbourgban is tanulok majd, hurrá. Már ha a minisztériumnak sikerül elintézni a jegyeimet.

2009. október 20., kedd

Ezt a munkanapot, délután 4-ig, egy szakértői anyag összeállításával töltöttem. Lehettem volna gyorsabb is, de meg kellett fontolnom, mit írjak bele, mire lehet még rávenni a minisztériumot, hogy meglépje az LMBT emberek esélyegyenlőségét elősegítendő... És persze nem tudom, mire lehet. (Vagy hogy lehet-e bármire.) A jövő héten kiderül, akkor lesz a megbeszélés, amihez a munkaanyagot előkészítettem.

2009. október 19., hétfő

Pénteken és szombaton: egyetem. Előadások. Magyar alkotmánytörténet, egyetemes állam- és jogtörténet, római jog, jogi alaptan. Ömlesztve. Most már tanulok, mellette csak keveset tanácsadok.

Vasárnap este: Gergye Temetés-előadása. Nem tudom hová tenni. Izgultam, hogy valaki előadja ezt a kétszemélyes darabot, amit szinte lehetetlen előadni. De aztán kiderült, hogy Gergye többszemélyesre rendezte, a két fehér alapszereplő mellett volt még hat nagyon is jelenlévő hang. Felolvasták, mondták a szövegeket, de a színpadra is felmentek egyszer-egyszer. Ez egészen más dramaturgiát jelent, mint a kétszereplős változat. Ugyanakkor a két fehér alak jó volt, jól mozgott, azt viszont megint nem tudom hová tenni, hogy közöttük nem volt férfi-nő feszültség, egyszerűen nem volt. Ez persze pozitívum is lehet, a testek inkább-egyenlősítése (ez nagyon szép volt), egy egyenlőbb feszültség. De ez nem az a heteró-feszültség volt, amit egy ilyen férfi-nő szerep hozni szokott. Nem szexuális, hanem másféle feszültség volt. (Nekem aztán jobb, mondhatom mosolyogva.) Szóval nem a testek közötti, hanem mondjuk egyének és szerepek közötti.

Utána beszélgettünk B. Annával, munkáról és tanulásról, vonzalmakról és viszonyokról (részemről S.-ról, egy baráti viszonyról, ami most valamiért nem működik).

2009. október 15., csütörtök

Nemrég egy rokonom azt mondta, hogy ő soha nem menne vissza régi iskolába, régi osztálytársaival találkozni, semmilyen régi helyre. Én végül is nem régi helyemre mentem tegnap, mert az angol tanszék már nem ott van, ahová én jártam (Zugló, Ajtósi Dürer sor), de mégiscsak az angol tanszékre mentem vissza. Nem volt jó. Egy régi tanárommal találkoztam, akitől nagyon sokat tanultam annak idején. Egy könyvet adott ide, amit egy másik régi tanárom küldött nekem dedikálva. John Drewnak hívják, angol. Majd elolvasom, és írok neki köszönőleg. Kedves tőle, hogy küldött a könyvéből, tizenpár év után... Viszont tegnap csupa rosszat hallottam az egyetemről, és keserűségeket, és a tanárom a világon semmit nem kérdezett rólam, és bár nem túl sokat beszéltem, úgy éreztem, hogy a terhére vagyok, mert végül is ezt jelezte, és gyorsan eljöttem, holott arra készültem, hogy beszélgetünk. Azon gondolkodtam, hogy vajon velem nem volt kedve beszélni, vagy általában nem szokott, nincs igénye erre. De végül is beszélt, és nem hiszem, hogy az első volna igaz, a másodikkal meg nem tudok mit kezdeni, így hát mindegy. Csak nehéz volt eltenni ezt a dolgot magamban, a kis izgalmat, hogy visszatérek az anyaalmába, és a csalódást, ezt a minek-is érzést, a nem-beszélgetés érzését. És az a kevés, amiről beszéltünk, a sok panasz -- megint valami, ami arra hajt, hogy ne panaszkodjak, mert ez biztosan nem jó, ez a terhes, terhelt és sok magyar panaszkodás.

Azután 2-re mentem egy megbeszélésre Thomas Hammarberggel, az Európa Tanács emberi jogi biztosával. A szaporodó gyűlöletbűncselekményekről, főleg. A procc, ámde szép Sofitel hotelben. DT a Háttértől, 2 pride-szervező aktivista, én mint LMBT-ügyi esélyegyenlőségi tanácsadó, a mi oldalunkról. Majd beteszem ide a sajtónyilatkozatot, ha megjelenik, jó tartalmi összefoglaló.

A kettő között beültem tanulni a Centrálba. Jó volt. Ettem egy finom szilvás-gyömbéres sorbetet, a kinti hideg ellenére finom volt a meleg kávéházban, és kapucínert ittam hozzá, amire nagyon sok tejszínhabot tettek, három kávéra is sok lett volna, viszont olyan finom igazi tejszínhab volt.